Trouble 7

Nos háát... ez a rész érdekesre sikerült... Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :D

Félkómásan keltem ki ma is az ágyból. Oda csoszogtam a szekrényemhez, hogy ki vegyem belőle a ruhámat. Lecammogtam a lépcsőn, odaköszöntem apának egy: "szia"-t. De még arra sem vettem a fáradtságot, hogy megreggelizzek. Kivettem a szekrényből egy müzliszeletet, két perc alatt lenyomtam, és már indultam is a stúdió felé.
Már ismerős volt az út, szóval csak az ösztöneim után mentem, alig figyeltem az útra. Akár tíz elefánt is elfuthatott volna előttem, észre se vettem volna.
Felbaktattam a lépcsőn, ami a széles folyosóra vezetett. Elsétáltam a végére és beléptem a szobába... ahol nem volt senki. Ránéztem az órámra. Kerek egy órával korábban értem ide megbeszéltnél.
Akkor ebből levonhatunk egy kicsit, mert a fiúk mindig előbb érnek ide.
Leültem egy fotelbe a szobában. Hihetetlen, hogy két perce vagyok itt és már unom magam. Körbe néztem a szobában, amikor megakadt a szemem egy gitáron.
Odasétáltam, majd leültem vele egy székre.
Volt egy dal amit még nem fejeztem be. Ez volt a megfelelő pillanat erre.
Előszedtem a zsebemből a papírt, amin a dalszöveg volt. Mindig a zsebemben hordom a befejezetlen dalaimat, hogy ha eszembe jut valami akkor azonnal letudjam írni.
Lassan, de biztosan haladtam a dallal. Már körülbelül fél órája szenvedtem vele. Ránéztem a gyűrött lapra és újból elkezdtem énekelni a számot előröl.
Amikor ahhoz a sorhoz értem ahol abba hagytam, lehajtottam fejem mert megint nem tudtam hogyan fejezzem be. Ekkor tapsolást hallottam a hátam mögött. Mi a fene?
Hátra néztem és mind az öten ott álltak és mint az óvodások, tapsoltak.
-Szép dal. -jegyezte meg Zayn.
-Szép gitár! -vetette oda sértődötten Niall, és kikapta kezemből azt.
Arrébb ment vele és letörölgette "szeme fényét".
Liam jött oda mellém, és odasúgta nekem:
-Végre hallottam.
Én meg elpirultam, mivel a dal róla szólt. Bár remélem ezt ő nem fedezte fel. Ha tegnap délután se jutott eszébe akkor ma sem fog.
-Öhhhmm nektek is sziasztok! -próbáltam játszani a sértődöttet.
-Hellóóóka. -szólt oda Louis. -Mi újság veled? Jót aludtál? -röhögött.
-Persze. -vetettem oda, természetesen.
-Ki kér kávét? -pattant fel Harry.
-Nekem hozhatsz. -mondta Zayn.
Azzal ki is viharzott a szobából.
Értetlenül néztek össze a fiúk.
-Azt a dalt te írtad? -kérdezte Louis.
-Igen. -mondtam szégyenlősen.
-Elénekelhetjük?
-De hát ez csak egy szólamra van írva. -mondtam csodálkozva.
-Hát akkor osszuk fel öt részre.
-Az nem úgy működik! -vetettem ellenne.
-Jajj ne viccelj már!!!
-De hát még kész sincs!
-Én nem úgy hallottam...
-De Louis...
-Kérlek!!! -nézett rém kölyök kutya szemekkel.
-Csak egy éneklés semmi több. -mondta Liam.
-Jólvan, jólvan!!! -mondtam.
Előkaptam a papírt, és átnézegettem a sorokat. Előkaptam egy ceruzát, és bejelölgettem a részeket a fiúknak. Mindegyiknek volt szólója, és együtt énekelték a refrént. A legegyszerűbb megoldás.
-Itt van Zayn. -nyújtotta oda a kávét Harry. Majd a sajátjába is beleszürcsölt.
-Harry változott a felállás felénekeljük Mia számát.
-Oké. -rántotta meg a vállát.
-Le kéne fénymásolni. -mondtam a papírra mutogatva.
-Le szaladok a portára. -mondta Niall majd kitépte a kezemből a lapot, és már itt sem volt.
-Itt van. -lihegte két perccel később, és nyújtotta oda nekem az eredeti példányt.
-Oké akkor Liam kezdi.-mondtam.
Liam besétált a stúdiószobába.
Niall ment be utána és a kezébe kapta gitárját, hogy azzal kísérje, mivel nem volt zenénk alá.
Liam csak körülbelül ötször énekelte fel a részét, mivel nem volt idő többre. Aztán minden fiú bement egyenként.
A refrént hagytuk utoljára amikor mind az öten bementek a stúdióba. Ekkor már én kísértem őket gitárral. Örültem, hogy ezt nem komolyan veszik, mert nem volt zenei alapunk. Bár nagyon illett a számhoz az egy szál gitár.
Hosszú ideig elhúzódott, az egész. Még össze is vágtuk. Elment rá az egész délután, úgyhogy ma nem is próbáltunk. Ezt jobb lesz ha anya nem tudja meg.
-Na akkor végeztünk mára? -kérdezte Louis.
-Persze, de anyunak egy szót se!
-Oké. -vigyorogtak.
-Na akkor mehetünk? -fordult hozzám Liam.
-Igen, de mit akarsz? Nem vagyok sehogy felöltözve.
-Nagyon csinos vagy így.
Elpirultam.
-Khhmm. -köszörülte meg a torkát Louis. -Ti akkor most... randiztok?
Liammel egymásra néztünk, majd egyszerre szólaltunk meg:
-Igen.
-Wow. -csak ennyit mondott Louis.
-Na akkor menjünk.
-Várj Liam! -fogta meg a karját Louis. -Beszélhetnénk? Csak egy perc.
-Előre mész? Itt a kocsikulcs. -nyújtotta oda Liam.
-Persze.
Lebaktattam a kocsihoz. Kinyitottam, és beültem az anyósülésre. Mit akarhat Louis Liamtől?
Pár perc múlva már lent is volt.
-Mit akart Louis? -kérdeztem.
-Semmi különöset.
-Ez is titok?
-Csak azt, hogy hova megyünk. -nevetett.
-Szóval most már csak én nem tudom?
-Lényegében, elég sokan nem tudják hova megyünk. -kacsintott.
Válaszom mindössze egy sóhaj volt.
Nem kocsiztunk sokat, vagy hét percet, de már Liam le is parkolt egy étterem előtt. Gondolhattam volna. Kiszálltunk a kocsiból és gyorsan bementünk az étterembe. Nem is akármilyen étterem volt. Hanem inkább puccos étterem.
-Miért nem hagytad, hogy felöltözzek normálisan? -kérdeztem mérgesen.
-Mondom, hogy jó vagy így. -vigyorgott.
Megforgottam a szemem.
-Asztal foglalás volt, Roberts névre.
-Tessék követni. -mondta a pincér.
Felkísért minket az emeletre, ahol egy asztal volt megterítve, ami egy elkülönített részben volt.
-Foglaljanak helyet, az étlap itt van hamarosan vissza jövök felvenni a rendelést.
-Köszönjük! -mondta Liam.
Leültünk az asztalhoz. Amint a pincér halló távolságon kívül volt odafordultam hozzá.
-Roberts? -kérdeztem mosolyogva.
-Túl hamar kiszivárgott volna, hogy itt leszek.
-Értem. Ez a hely pedig gyönyörű.
-Örülök, hogy tetszik.
Nem sokkal később belépett a pincér, és felvette a rendelést.

Épp az utolsó falatot ettem a főételből, amikor Liam megszólalt.
-Nézd én nagyon jól érzem magam veled. -megdörzsölte a tarkóját, zavarban volt. -És arra gondoltam, hogy megismételhetnénk ezt. Mit szólsz hozzá.
-Örömmel. -mosolyogtam.
Átnyúlt az asztalon, megsimította a kezem, majd megfogta, és kihúzott az asztal mögül. Odahúzott magához. Ujjait az enyémekbe kulcsolta, majd ajkát az enyémekhez nyomta. Beletúrtam hajába, míg ő kezét végig csúsztatta az oldalamon. Kellemes borzongás futott végig rajtam. Átkarolta a derekam, és ha ez lehetséges még közelebb húzott magához. Újra összekulcsoltam a kezünket, majd ajkaink elváltak egymástól. De arcunk még mindig nagyon közel volt egymáshoz.
-Elmegyek a mosdóba. -suttogtam.
-Siess! -simított végig arcomon.
Elindultam ki a folyosóra melynek a végén volt, a WC.
Amikor közelebb értem egy alakot láttam magam előtt. Lassan megfordult.
-Harry?! Mit keresel te itt?
Rám nézett  majd elkezdett közeledni felém, melynek hatására elkezdett a falhoz tolni. Egyre közelebb jött, és én a kezemet a mellkasára tettem, hogy eltoljam magamtól.
-Harry kérlek hagyj békén! -mondtam a kelleténél hangosabban.
-Mia? -jött ki Liam. -Harry? Te meg mi a jó büdös francot keresel itt? -futott oda Liam majd Harryt a mellkasénál fogva arrébb lökte.
-Neked mindig az kell ami másé? -kiabált Liam.
Normális esetben kikértem volna magamnak, hogy kitárgyiasítottak, de jelen esetben meg sem bírtam szólalni.                    
-Hmmm? -kérdezte egyre ingerültebben Liam.
Végre cselekvésre szántam el magam, és a két fiú közé ugrottam. Liam mellkasára tettem a kezem.
-Nincs semmi baj. -mondtam.
-Mi az, hogy nincs semmi baj? -kiabálta.
-Liam azt akarod, hogy ez a balhé kitudódjon? Tudod az milyen következményekkel járna? -kérdeztem komolyan.
-Igazad van. -eresztette le a karját Liam.
-De nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod Styles!
-Liam!!! -mondtam hangosan most már én is.
-Nem Mia ezt nem ússza meg ennyivel.
-Oké. Szóval ennyit jelent neked az, amit mondok? Akkor jobb lesz ha most elmegyek.
-Ne haragudj kérlek! Mia!!!
Már a lépcső alján jártam, amikor kifutottam az étteremből, hogy fogjak egy taxit.
Amikor a taxi leparkolt a házunk előtt, odanyújtottam a sofőrnek a pénzt, és kipattantam a kocsiból.
Felfutottam a szobámba. És ledőltem az ágyamra. Nagyon rosszul éreztem magam.
Előkaptam a telefonom, amit miután kiléptem az étteremből lenémítottam. Ránéztem a kijelzőre, és hét nem fogadott hívást jelzett.
Mind Liam volt.
Megint megcsörrent a telefonom, de ezúttal fel is vettem.
-Haló?
-Mia! Kérlek ne haragudj annyira sajnálom.
-Nincs kedvem beszélni Liam.
-De... -és itt letettem a telefont.
Nem vágytam másra csak jól kialudni magam, és hogy elfelejtsem a mai napot.
Ledőltem az ágyamra ruhástul, és lehunytam a szemem. Nem sok idő telt el így, de valaki kopogott az ajtómon.
-Szia. -köszönt be anya.
-Szia.
-Hogy sikerült a randi?
-Szörnyen.
-Mi történt?
-Összevesztem Liamel.
-És nem kért bocsánatot?
-De, de...
-Mi de?
-Semmi...
-Szerintem, aki ennyiszer kér bocsánatot az meg bánta. -simogatta meg az arcom anya.
Majd felállt, és kiment a szobámból, amikor egy arcot láttam az ajtó nyíláson.
-Bejöhetek? -kérdezte Liam.
Hirtelen felültem az ágyon.
-Hát te? -kérdeztem csodálkozva.
-Csak bocsánatot akarok kérni... még egyszer. -jött oda az ágyamhoz.
-Felejtsük el. -mondtam.
-Tényleg? Hát ez könnyebben ment mint ahogy gondoltam.
Elmosolyodtam, majd felálltam, és odamentem hozzá.
-Én kérek bocsánatot. Lecsaptam a telefont...
-Nem dehogyis! Ne kérj bocsánatot.
A nyakába ugrottam. Nem bírtam tovább. Kezeimet jó szorosan a nyaka köré kulcsoltam. Ő meg átkarolta a derekam, és jó szorosan magához szorított.
Hihetetlen, hogy ezt az embert akit, most magamhoz szorítok, mert szükségem van erre, alig egy hete ismerem. Nem értettem ezt a dolgot, de egyet tudtam.
Szükségem van rá. Bármennyire is ismeretlen számomra...

Misfortune or not? 6

Egy új dolog: bevezettem a 'tetszik, nem tetszik' gombokat. Kevés a komment ezért gondoltam aki nem akar komit írni, annak csak egy gombnyomás, és visszajelzést küldhet nekem. :) Használjátok bátran!

Kezdett kínossá válni a csönd. Megköszörültem a torkom, és elindultam abba az irányba amerre az előbb ment Liam. Ahogy hallottam, megfordult és ő is elindult. Nem sokkal beért engem, és együtt mentünk tovább. Öt perc múlva már kint is voltunk az erdőből, és már láttam Liam kocsiját.
Beszálltunk a kocsiba, és Liam elindította azt. A kocsi felmorajlott, de abba is hagyta. Ránéztem Liamre. Újra elforgatta a kulcsot. A kocsi megint felmorajlott, de megint csönd lett utána.
-Mi a szar? -mondta mérgesen Liam.
-Mi az? -kérdeztem csodálkozva
-Nem indul a kocsi. -kiszállt a kocsiból, és előre ment a motorháztetőhöz.
Én is kiszálltam, és odamentem mellé.
Megállt a kocsi előtt, és csak csóválta a fejét.
-Mi az? -kérdeztem megint.
-Égve hagytam a lámpát.
-És? -bevallom, nem nagyon értek a kocsikhoz. Tudom, hogy gurulnak, és kész.
-Lemerült az aksi.
-Ohhh. -mintha értettem volna.
-Nem fog elindulni a kocsi. -segített ki.
-Mi? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Esetleg nem tudod megkérni apukádat, hogy jöjjön értünk vagy valami?
-De persze. -mondtam, és nyúltam a telefonomért a táskámba. -Basszus! Otthon hagytam.
-Nem tudod a számát fejből? -kapta elő a telefonját.
-Miért nem hívod fel Louist vagy Harryt? -kérdeztem csodálkozva.
-Hát mert.... csak mert.... ööö apukádat egyszerűbb lenne.
-Mégis miért? Az is lehet, hogy még dolgozik.
-Remek.
-Akkor inkább itt ragadunk minthogy felhívd Louist vagy Harryt?
-Nem dehogy. -mondta lehajtott fejjel. -Biztos nem tudod apukád számát fejből?
-Van egy olyan érzésem, hogy nem akarod felhívni Harryéket. -ültem fel a motorháztetőre.
-Mi? Dehogyis... csak...
-Csak mi?
-Na jó! Igazad van... -támaszkodott félkezével a kocsihoz.
-Miért? Összevesztetek?
-Nem dehogyis!
-Akkor?
-Csak.... csak... Nem tudják, hogy veled vagyok.
Felhúztam a szemöldököm, és próbáltam megkeresni az arcát a sötétben.
-Miért nem mondtad el nekik? -kérdeztem csodálkozva.
-Nem mindegy? -mondta meglehetősen bunkón.
-Bocs, hogy meg mertem szólalni! -pattantam le a kocsiról.
-Várj! Kérlek ne haragudj! Csak kínos ez nekem.
-Mégis miért?
-Tudod Harry miatt. -eszembe jutottak meglehetősen kellemetlen szavai. -Nem akartam, hogy tudja elhoztalak ide, meg a srácok is csak cukkoltak volna.
-Mivel? -vigyorogtam.
Zavarba jött. Még a sötétben is látszott rajta. Ujjait idegesen járatta a motorháztetőn.
-Hááát... azzal, hogy randizunk...
-Miért nem? -kérdeztem még mindig vigyorogva.
Felemelte fejét, és rám nézett. Közelebb lépett hozzám.
Válasza csak egy mosoly volt.
Kirázott a hideg.
-Kezd elég hideg lenni, be kéne ülnünk a kocsiba, felhívom Louisékat.
Elindultam az ajtó felé, miközben dörzsöltem a karom. Nagyon hideg volt.
Puhát éreztem magamon. Hátra fordultam. Liam rám terítette a pulcsiját.
-Nem fogsz fázni? -kérdeztem tőle.
-Nem dehogy. -mosolygott. -Ülj be. Felhívom Louisékat. Egy perc.
-Rendben. -beszálltam a kocsiba.
Elhelyezkedtem az ülésen, és körül néztem a kocsiban. Egy csokipapír itt, egy félpár cipő ott. Egy átlagos pasi-kocsi. Elfordultam, hogy kinézzek az ablakon, jóformán semmit sem láttam a sötétben. Megigazítottam magamon Liam pulcsiját. Ekkor csapott meg az az édes illat. Közelebb hajoltam, és beszívtam illatát. Ekkor Liam kiabálására lettem figyelmes:
-FÉL ÓRA? -ordította. -Akkor az még legalább egy óra. Louis könyörgöm siessetek! Jó, jó oké. Szia.
Elindult a kocsi felé. Hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
-Még kábé egy óra. -mondta durcásan.
-Hallottam. -nevettem el magam.
-Tényleg?
-Szerintem szegény őzikéket is felébresztetted álmukból. -vigyorogtam.
-Nem akartam. -mosolygott már ő is.
-Na és mit csináljunk amíg itt ragadtunk?
Ekkor eszembe jutott az a bizonyos első nap. Amikor találkoztunk. Ugyanezzel a kérdéssel állt elő amikor, a "drága" fiúk bezártak minket. Erre elmosolyodtam.
-Mi az? -kérdezte.
-Csak eszembe jutott az első nap, mikor találkoztunk.
-Ja igen. -nevetett idegesen.
Lerúgtam a cipőmet, és felhúztam a lábam az ülésre, és nekitámasztottam az állam a térdemnek.
-Te most tényleg beszélsz magyarul?
-Mi? -kaptam fel a fejem. -Mondtam már, hogy igen. Nyolc éves koromig ott éltem.
-Mondj valamit! -kérte.
-Mit? -jöttem zavarba.
-Köszönöm Liam ezt a csodás délutánt, nagyon jól éreztem magam! -mondta nevetve.
-Nem vagy te egy kicsit elszállva magadtól? -kérdeztem én is nevetve.
-Ééééén? Dehogy! Mondjad! -kérlelt tovább.
Sóhajtottam egyet és elismételtem amit mondott, csak magyarul.
-Öööö ez egy kicsit fura.
-Mindenki ezt mondja. -mosolyogtam. -Amúgy tényleg köszönöm, és tényleg jól éreztem magam.
-Örülök neki. -mosolygott.
És igen. Megint beállt a kínos csend.
-És... -szólaltunk meg egyszerre, amin mind a ketten el nevettük magunkat.
-Mondjad! -szólalt meg Liam.
-Nem te mondjad! -nevettem. Komolyan mondom mint a filmekben.
-Mennyi az idő? -kérdeztem végül.
-Kilenc lesz öt perc múlva. És hányadikos is vagy most?
-Tíz.
-És megy a suli?
-Öhhm most komolyan arról fogunk beszélgetni hányas vagyok matekból?
-Nem is ezt kérdeztem! -mondta durcásan.
-Csak majdnem. -mosolyogtam.
-Jól van! Akkor mond meg te miről beszéljünk.
-Van a telefonodon zene?
-Persze. -nyújtotta oda BlackBerry-jét.
Elkezdtem keresgetni a zenéi között.
-Ed Sheeran? -kérdeztem.
-Bírom. -vakarta meg tarkóját.
-Én is. -mosolyogtam. És megnyomtam a 'play'-t.
Elkezdett dobolni a lábával a zene ritmusára. Én meg dúdolgattam az ismerős dallamot.
Elkezdett énekelni rá, vagy 3 oktávval lejjebb. Én meg elnevettem magam, ahogyan játszotta a fejét, és átalakította a dalt. Elhúzta az utolsó szót, és hosszan kitartotta. Én meg már annyira nevettem, hogy alig kaptam levegőt. Eldőltem jobbra, minek következtében, már majdnem Liam ölében voltam. Megpróbáltam abba hagyni a nevetést, és felnéztem arcába.
Közelebb volt mint gondoltam volna. Alig pár centi volt közöttünk.
Liam közelebb hajolt, hogy azt a pár centi távolságot is áthidalja, és ajkait az enyémekre nyomta. Először lágyan csókolt, majd amikor észhez tértem, és visszacsókoltam mire ő belemosolygott a csókunkba. Közelebb húzódtam hozzá, és beletúrtam a hajába. Ő átfogta a derekam és közelebb húzott magához. Már szinte az ő ülésén ültem. Mintha olvasott volna a gondolataiban, derekamnál fogva áthúzott az ölébe, és úgy csókolt tovább.
Megszólalt a telefonja. Elvette a száját, bár arcunk még mindig nagyon közel volt egymáshoz.
-Igen? -szólt bele kissé ingerülten. -Oké. -sóhajtott. -Majd az első földes útra forduljatok be. Szia. -tette le a telefont.
-Mindjárt itt vannak. -sóhajtott Liam.
Bólintottam.
-Mit szólnál, ha a holnapi próba után is elvinnélek valahova? Csak egy kicsit máshova. -vigyorgott.
-Máshova?
-Igen.
-Ha nem lettem volna érthető: hova?
-Az maradjon titok.
-Már megint?
-Igen már megint. -tűrt hátra egy tincset, majd nyomott egy puszit a számra. -Jobb lesz ha kiszállunk Louisék bármelyik percben itt lehetnek.
-Oké. -próbáltam visszamászni a helyemre, de Liam megfogta a derekam, majd kinyitotta az ajtaját, és kilökött rajta.
Odasétáltunk megint a kocsi elejéhez, és nekidőltünk a motorháztetőnek.
-Meg is jöttek. -mutatott Liam az erős fényforrás felé.
Louis, Harry, és Niall szálltak ki a kocsiból.
-Szia....sztok. -szólt Niall.
-Sziasztok. -mondta Liam.
-Sziasztok! -mondtam én is.
-He... -nézett fel Harry. -Hát te?
-Hát én? -kérdeztem vissza.
Nem válaszolt csak megrázta a fejét.
-Mi a probléma? -kérdezte Louis.
-Lemerült az aksi.
-Felbikázzuk?
-Máshogy nem fog elindulni.
Félrehúzódtam, hogy tegyék a dolgukat.
Hozzákötöttek valami hosszú zsinórt vagy mit Liam és Louis kocsija közé. Aztán már csak néztem ahogy csinálják a dolgukat, mert nem nagyon értettem mi történik. Aztán kijelentették, hogy most már működnie kell.
-Menjetek előre. Én haza viszem Miát. Aztán jövök én is.
-Okééé. -húzta el a szót Louis.
Beszálltunk a kocsiba, és láss csodát! Elindult.
Egy csendes fél órán keresztül utaztunk, amikor Liam bekanyarodott az utcánka. Leparkolt a házunk előtt majd, leállította a kocsit.
-Háát. -nézett rám.
-Még egyszer köszönöm a mai napot!
-Nincs mit! -mosolygott.
-Hát akkor szia! -nyitottam ki az ajtót.
-Mia! -szólt utánam Liam.
Hirtelen visszafordultam, és az arca megint csak pár centire volt az enyémtől.
-Jóéjt! -mondta mosolyogva.
Meg sem bírtam mozdulni.
Lassan összeszedtem magam és kiléptem a kocsiból.
-Jó éjszakát! -suttogtam vissza.

Date?! 5

Jó szar lett.... bocsi mindenkinek!! a következő ígérem jobb lesz. :|

Nap megint a szemembe tűzött. Mi van mostanában Londonnal?
Kikászálódtam az ágyból, és megnéztem az időt. Fél-tizenegy. Akkor még időben vagyok. A fiúkkal 1-kor találkozunk.
Egy kicsit utánanéztem a fiúknak. Egészen meglepő dolgokat találtam róluk. De ami kissé megrémített az a rajongóik voltak. Nem nagyon szeretném, ha kitudódna, hogy én dolgozok velük. Nem szeretném ha rólam pletykálnának.
Levánszorogtam a konyhába, és kerestem a szekrényben müzlit. Kivettem a hűtőből a tejet. Beletettem mindkettőt egy tálba, és leültem az asztalhoz.
Apa jött be az ajtón.
-Jó reggelt!
-Szia. -mondtam mosolyogva.
-Ma is mész azokhoz a fiúkhoz?
-Öhhm igen. Anya hogy van?
-Éjjel lázas volt, szóval nem jól.
Ezzel a végszóval fel is ment az emeletre. Én gyorsan befejeztem és betettem a tálamat a mosogatógépbe.
Felrobogtam az emeletre, és egyből a zuhanyzó felé vettem az irányt.

Szekrényemhez érve eszembe jutott valami.
Mit akar csinálni Liam? Ezen gondolkodtam egy sort, és úgy döntöttem felveszek egy fekete farmert és egy sötétkék asszimetrikus pólót. Ez olyan átlagos utcai viselet gondoltam.

Odaértem a stúdiószobához, amikor elejtettem a kezemből a kottákat. Lehajoltam, és elkezdtem felszedegetni a papírokat.
-Kérj tőle bocsánatot! -hallottam Lou hangját.
-Mégis mit mondjak neki? -mondta Harry
-Talán azt kéne okoska, hogy megbántad amit csináltál...
-De ha egyszer nem bántam meg? Jó csaj... -röhögte el magát.
Nagyot nyeltem, felszedtem az utolsó papírt is, felálltam és elindultam a másik irányba. Nagy ajtócsapást hallottam.
-Mia? -hallottam Liam hangját.
Kelletlenül visszafordultam.
-Igen?
-Hova mész? -kérdezte összehúzott szemekkel.
-Én sehova... -hazudtam. -Csak elejtettem a kottáimat, és fölszedegettem.
Legszívesebben fejbe csaptam volna magam, mert épp most árultam el magam.
Összehúzott szemekkel nézett rám továbbra is, amit felváltott egy "átlátok rajtad" tekintet.
-Akkor jössz? -nyitotta ki az ajtót.
Azon gondolkodtam, hogy hülyének nézne ha elfutnék? Inkább fogtam magam és besétáltam az ajtón...
Most bárhol máshol lettem volna... De komolyan.
Ahogy beléptem mindenki felpattant a helyéről, és idegesen néztek rám. Én meg persze zavarba jöttem, és mérges is voltam rájuk. Úgyhogy lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen rájuk néznem.
-Szia! -mondta Louis
-Sziasztok. -mondtam még mindig lehajtott fejjel.
Liam lehuppant az egyik kanapéba, és elkezdett a telefonján babrálni valamit.
-És Mia... miújság? -kérdezte Louis, a talpán hintázva.
-Semmi! -mondtam sértődötten, és leültem egy székre.
Elkezdtem a kottákat nézegetni. A szemem sarkából láttam, hogy Harry engem néz.
Ezt nem bírom sokáig.
-Énekeljétek el a More than this-t. -álltam föl.
-Te elmész? -kérdezte Zayn amikor meglátta, hogy nyúlok a kilincs fele.
-Egy pillanat és jövök.
Becsaptam magam mögött az ajtót. Elmentem a folyosó végére. Előkaptam a telefonom, és anya számát tárcsáztam.
-Haló? -hallottam egy beteg hangot.
A francba!
-Szia anya!
-Szia! Valami baj van?
-Hááát ami azt illeti, nem lehetne hogy.... -lépteket hallottam mögöttem.
Egy percre se lehetek egyedül?
-Bocs anya majd később felhívlak. Szia! -és le tettem a telefont.
-Hát te? -kérdezte Liam zsebre vágott kézzel.
-Éééén csak megkérdeztem anyukámtól, hogy hogy van. -próbáltam hazudni
-És....? Hogy van?
-Nem túl jól. -mondtam.
-Oh... Jobbulást neki.
-Átadom. -mondtam szinte suttogva.
-Nos akkor áll még a mai? -kérdezte
-Háát... persze.
-Oké, akkor egy kicsi változás, majd a próba után egy órával felveszlek a házatoknál jó?
-Öhhm persze. Nekem jó...
-Rendben. De akkor kéne menni próbálni nem?
-Ja de persze.
Liam mellett visszasétáltam a stúdiószobába.
-Elpróbáltuk. Persze Liam nélkül mert halaszthatatlan dolga támadt. -mondta gúnyosan Niall.
-Rendben. Akkor most még egyszer, hogy én is halljam.
-Rendben főnök! -tette kézfejét a homlokához Louis.
Elpróbáltunk még pár számot, de őszintén szólva nem húztam az időt. Minél hamarabb otthon akartam lenni. És bár sajnáltam Liam-et de nagyon nem akartam elmenni otthonról...
-Oké akkor mára végeztünk.
-Gyorsak voltunk. -jegyezte meg Louis.
Nem figyeltem rá, inkább összepakoltam a cuccaimat. Elindultam az ajtó felé majd visszafordultam.
-Sziasztok! -köszöntem.
-Szia! -mondták kórusban, majd Liam-re néztem aki csak rám mosolygott.

Csöngettek.
Lerohantam a lépcsőn, és kinyitottam az ajtót.
-Szia. -vigyorgott Liam az ajtóban.
-Jesszusom! Teljesen elfelejtettem. Pillanat szólok anyának.
-Rendben.
-Addig gyere, ülj le!
Bekísértem, és felszaladtam anyához.
Aludt. Úgyhogy hagytam neki egy cetlit.
Lementem a nappaliba Liam-ért, aki egy papírt tartott a kezében. Amikor megérkeztem felkapta a fejét.
-Hát te mit csinálsz? -szedtem ki a papírt a kezéből.
-Ezt te írtad? -mutatott a cetlire, ami a kezemben volt.
-Öhhm igen.
-Énekeld el!
-Nem! Dehogyis, úgyis csak unatkoztam, és hát szóval...
-Kérlek! -nézett rám nagy barna szemeivel.
Na jó... Ez így nem normális... Megint nem bírtam levenni a szemeim az övéiről.
-Menjünk. -suttogtam.
Liam ment ki előttem, és kinyitotta nekem az ajtót.
Beszálltam, és vártam, hogy odaérjünk. Mert meg mondom őszintén nagyon kíváncsi voltam mit tervez.

Fél órája kocsikáztunk. Nem sokat beszéltünk. Ha beszéltünk is akkor valami semleges dologról, például az időjárásról...
Liam befordult egy földútra. Hova akar menni?
Még egy ideig mentünk az úton amikor beértünk egy... erdő elé?
Liam megállt, és behúzta a kéziféket.
-Idejöttünk? -kérdeztem a fák felé mutatva.
-Nem. -nevetett. -De innentől gyalog megyünk. Remélem nem baj.
-Dehogy.
-Akkor -szállt ki a kocsiból, majd villám gyorsan átjött a felemre. -Kisasszony. -tárta ki előttem az ajtót.
-Köszi. -mondtam vigyorogva.
Elindultunk a nagy erdő felé.
A nap szépen kezdett lemenni. Bár a fáktól annyira nem láttam.
Épp kérdezni akartam (nem tudom hányadszorra) Liamtől, hogy hova megyünk, de pont akkor az erdő kinyílt, és egy kisebb tisztást találtam magunk előtt.
Kiléptünk a tisztásra, és gyönyörű látvány tárult elém. Egy majdnem kerek rétet, láttam amit gyönyörűen megvilágított a lemenő nap fénye.
-Szép ugye? -kérdezte Liam.
-Gyönyörű. -erre elmosolyodott.
-Üljünk le. -mutatott a kezében lévő pokrócra.
Nem is láttam, hogy van nála pokróc...
Leterítette a tisztás közepére a pokrócot, pont szemben a nappal, és leültünk rá.
-Na tetszik? -kérdezte, elégedett fejet vágva.
-Még szép. -vigyorogtam rá.
-Ééééés?
-Mi és? -kérdeztem értetlenül tőle.
-Hát nem jut eszedbe semmi róla?
Nem tudtam mire gondol.
-Ne viccelj! Azt hittem egyből arra fogsz gondolni. Csak én lehetek ilyen béna.
-Mi? -kérdeztem még mindig értetlenkedve.
-Azt mondtad ez hiányzik neked Magyarországról... A rét, meg a naplemente...
Minden leesett...
-Szóval ezért hoztál ide? -kérdeztem zavarban.
-Igen. -mondta lehajtott fejjel.
Könnyek szöktek a szemembe.
-Te sírsz? -kérdezte Liam kerek szemekkel.
-Igen. -szipogtam. Nem is próbáltam tagadni.
-Miért? Ha akarod elmehetünk.... vagy...
-Ez a legszebb dolog amit valaha, valaki tett értem. -bőgtem el magam.
És most tényleg így gondoltam.
Liam közelebb csúszott hozzám, és magához vont. Kezemmel körül fogtam derekát, és szegény pólóját jól összekönnyeztem.
-Butus! Emiatt igazán nem kéne sírnod.
-Tudom. -nevettem magamon. -Csak ilyen gyenge lelkű vagyok.
Elnevette magát ő is.
-Köszönöm Liam. -töröltem meg a szemem.
-Szívesen. Akkor dolog elfelejtve? -nézett le rám.
-Örökre... -mondtam. Majd kiszabadítottam magam öleléséből.
Hátra támaszkodtam a tenyereimre, és úgy néztem a naplementét.

Az este további része sok nevetéssel, és beszélgetéssel telt.
Nagyon megkedveltem Liam-et. Úgy gondoltam annyira azért megbízok benne, hogy megkérdezzek tőle egy dolgot...
-Liam... -kezdtem bele.
-Igen? -kérdezte.
-Mi volt az a beszélgetés ott a... stúdiószobában... öhhm Harry és Louis között... -elpirultam, mert tisztában voltam vele, hogy én voltam a téma.
Felkapta a fejét.
-Te azt hallottad? -kérdezte csodálkozva.
-Amikor leejtettem a kottáimat, meghallottam. Liam! Kérlek mondd el!
-Nem kell Harry-t komolyan venni! -nézett rám. -Kérlek! Jobb lesz ha úgy teszel mintha meg sem hallottad volna.
-Az nem ilyen egyszerű...
-De pont hogy ilyen egyszerű... -mosolygott rám.
Nem veszekedtem vele. De nem tudtam egyszerűen nem meg történté tenni ezt az egészet...
-Mindjárt sötét lesz. -állt fel Liam. -Ideje elindulni.
Felálltam én is. Egy kissé féltem, így botorkálni az erdőben (még arra a kicsi útra is), hogy félig már sötét van.

Már öt perce botorkáltunk az erdőben. Ott mentem szorosan Liam mögött.
Csöndesen mentünk amikor hasra estem valamiben. Jó nagyot puffantam a földön.
-Áuhh. -kiáltottam fel.
-Mia jól vagy?
-Nem éppen. -nyöszörögtem a földről.
-Hol vagy?
-Itt a földön...
-Ne mozdulj! Oda megyek.
Hallottam, hogy közeledik felém, majd belerúgott a lábamba, és ő is hasra esett.... rám!
-Áuhh. -mondtam újra.
-Úristen, bocsi. -mondta.
-Liam leszállnál rólam? -kérdeztem, de alig kaptam levegőt.
-Bocsi. -nevetett, és leült mellém. -Gyere segítek.
Elkaptam a kezét, és felrántott a földről.
-Aztán mi is jó bénák vagyunk. -nevetett
-Héé a magad nevében beszélj!!!
-Nem tudom, hogy ki esett el...
-Haha.
A szemem kezdett hozzászokni a sötéthez, így láttam hogy egyenesen a szemembe néz, és vigyorog.
Be kellett vallanom magamnak valamit: Liam Payne aki itt állt mellettem, és rám néz, egyenesen rám, és vigyorog... Jobban megkedveltem, mint gondoltam...

The question 4

Meghoztam a 4. részt. :D Remélem tetszik! Komizzatok légyszi! :)) Jó olvasást! :)

Amikor körbenéztem horkolásra lettem figyelmes. Elnéztem jobbra. Liam feküdt mellettem. Liam?! Úristen! Kipattantam az ágyból, és magamra néztem. A tegnapi ruhám volt rajtam. Bár ez még nem nyugtatott meg teljesen.
Körülnéztem a nagy szobában. Jó puccos volt. Túlságosan drága cuccokkal.
Liam horkolása emelte ki a mondatom szarkasztikusságát.
Elindultam ki a nagyszobából, bár nem tudtam merre akarok menni. Talán csak el innen.
Amikor kiléptem az ajtón egy hosszú folyosót találtam magam előtt. Elindultam rajta. A végén a folyosó átnyúlt nappaliba, aminek a végén ott volt egy amerikai konyha.
Elindultam arra fele amikor megpillantottam Louis-t.
-Jó reggelt! -nézett rám félig felhúzott szemöldökkel.
-Öhhm szia!
Ekkor eszembe jutott anya. Előszedtem a telefonom. 17 nem fogadott hívás. Azt hiszem jobb lesz minél hamarabb haza kerülnöm... Gondolkodásomat Louis szakította félbe.
-Anyukád hívott engem. Megkérdezte hogy velünk vagy-e, és hogy miért nem mentél még haza.
Ami azt illeti ezt én is szeretném tudni...
Könyörgő arccal néztem rá. Nem is tudom mit vártam.
-Megmondtam neki, hogy kidőltél, és hogy jobb lenne ha itt maradnál nálunk, bár hogy őszinte legyek nem tudom hogyan vittünk volna haza.
-Nagyon szörnyű voltam? -kérdeztem vörös fejjel.
-Áhh nem... Csak egy picit...
Elmosolyodtam, bár a mosoly hamar lehervadt a számról, és a halántékomhoz kaptam. Iszonyatos volt ez a fejfájás.
Louis meglátta.
-Egy kávét? -kérdezte.
-Kérek, köszönöm! -mondtam nyúzott arccal.
-Foglalj helyet. -mutatott az asztal és a székek felé.
Leültem a legközelebbi székre.
Louis két csészével tért vissza és leült velem szemben. Elém tolta az egyiket.
-Köszi. -suttogtam.
Féltem megkérdezni tőle. Féltem szembe kerülni az igazsággal. De sokkal jobban féltem attól, hogy ha nem tudom meg mi történt tegnap.
Tehát nagy levegőt vettem, és belekezdtem a mondandómba.
-Louis...
-Hmmm?
-Mit... mit kerestem... mit kerestem Liam ágyában? -teljesen vörös fejemet az asztal-lapra szegeztem.
Elnevette magát.
-Valahol aludnod kellett. Nem? -mondta idegesen nevetgélve
-Szóval azt mondod nem történt semmi... semmi...
-Semmi olyasmi... tudtommal...-na köszönöm Louis ezzel most segítettél...
Bár egy kicsit azért megkönnyebbültem... De tudtam ez az ügy még közel sincs lezárva...
-Mi történt? Mármint tegnap...
Louis szürcsölt egyet a kávéból.
-Hát... Jóformán mind lerészegedtetek...
A fejemhez kaptam.
-Aztán elkezdtetek bulizni, táncolni... szóval jól éreztétek magatokat, csak egy kicsit sok volt a piából...
Éreztem, hogy valamit nem akar elmondani, vagy valamit kihagyott a történetből...
-Történt valami még...?
-Na jó. Te akartad tudni... Smároltatok Liam-mel. De ennyi egyszer megtörtént és kész...
Nem tudtam megszólalni. Jóformán miden kiesett a tegnap estéből, de arra gondoltam ilyenre azért csak emlékeznék...
Lesápadtam ültem ott. Hogy én... és Liam?
-Valami még? -félve kérdeztem meg.
-Háát... nos Harry egy kicsit hogy is mondjam... egy kicsit megártott neki az a sok alkohol... és hát... egy kicsit nyomult rád...
Jesszusom! Harry? Nem lehet igaz... Hogy lehettem ilyen? Ezt nem hiszem el... Azt hiszem most legszívesebben kirohantam volna a világból...
Ha ez nem lenne elég, Liam botorkált be szépen az étkezőbe...
-Jó reggelt. -nyöszörögte.
-Hahó! -mondta Louis.
Én még rá sem mertem nézni. Azt hiszem jobb lesz elhúzni a csíkot mielőtt bárki más felébredne... -jutott Harry az eszembe-
-Emlékszel valamire? -kérdezte Louis
-Csak kevésre... -nézett rám, miközben a szemét dörzsölte.
Majdnem a bőr is lesápadt az arcomról.
Liam lehuppant Louis mellé.
-Kávét? -kérdezte meg őt is.
-Kérek... -mondta, és szemét megint rám szegezte.
Én meg persze elpirultam, úgyhogy lehajtottam a fejemet, és megint az asztalt bámultam.
Louis letette a kávét Liam elé, és ellépett az asztaltól.
-Na én megyek megnézem az álomszuszékokat. -mondta, majd sietősen elindult a nagy folyosó felé.
Louis Tomlinson ezt még nagyon megkeserülöd!
Nem nagyon tudtam mit mondani.
Csöndben ültünk, amíg Liam meg nem törte a csöndet.
-Nézd! Én nagyon sajnálom... Én nem akartam semmi olyat amivel megbántalak vagy ilyesmi...
-Nem bántottál meg, szó sincs róla... -kezdtem magyarázkodásom amikor a csapat további két tagja jelent meg. Niall és Harry személyében.
Úgy gondoltam most van itt az ideje a távozásnak...
Fölpattantam a székről, és elindultam az ajtó felé. Anyának úgyis lesz mit magyaráznom...
-Már mész is? -kérdezte Niall.
-Igen azt hiszem jobb lesz ha most hazamegyek... -nyitottam ki az ajtót. -Sziasztok!
-Szia. -mondták egyszerre.
Amint kiléptem a házból, körülnéztem. Nem volt igazán ismerős a környék. Csak haza találok valahogy...
Már tíz perce botorkáltam de sehogy sem igazodtam el az utcák között. London ezen részét nem nagyon ismertem. Na jó... konkrétan azt sem tudtam hol vagyok.
Épp beakartam kanyarodni az egyik utcán, amikor:
-Hé! Nem is arra laksz.
Gyorsan hátrakaptam a fejem.
Liam? De mégis...
-Mit csinálsz itt? -kérdeztem csodálkozva.
-Tudtam, hogy úgyse találsz haza.
Ezt most nagyon nem akartam. Nem akartam most kettesben maradni vele. Nagyon kínosan éreztem magam.
Elindult előttem, de én csak álltam egy helyben.
-Nem jössz? -fordult vissza felém.
Nem válaszoltam csak megindultam felé.
Egy perc némaság után megszólalt.
-Szóval... ami tegnap történt... az...
-Semmi felejtsük el. -vágtam közbe. Nem akartam ezt hallgatni.
Lehajtotta a fejét.
-Akkor nem utálsz? -kérdezte még mindig lehajtott fejjel.
-Nem dehogy. Miért utálnálak?
Nem válaszolt.
Ekkor fényképezőgépek kattogását hallottam.
Liam felkapta a fejét.
-Gyorsan menjél oda! -lökött be egy régi ház mögé.
-Mi a...? -kezdtem.
-Shhh! -ordított rám.
Két perc gubbasztás után...
-Figyelj. Én nem kísérhetlek haza mert biztos, hogy akkor újra elkapnak. Menj végig ezen az utcán -mutatott mutató ujjával kifele- az utca végén fordulj jobbra, és onnan már haza találsz. Én vissza megyek valahogy.
-Oké. -tápászkodtam fel a földről. -Akkor holnap találkozunk.
-Persze. -tette fel a kapucniát. -Akkor szia!
-Szia!
Elindultam arra amerre Liam magyarázta. Tényleg, ahogy kiértem az utcából ismerős hely fogadott. Innentől már én is hazataláltam.

Hála az égnek apa nem volt otthon. Viszont anyával szembe találtam magam a konyhában.
-Jó napot kislányom!
Húú nem hangzik túl jól...
-Mégis miért nem találtál haza éjjel?
-Öhhmm... Nos egy kicsit...
-Nézd kislányom! Én elhiszem, hogy majdnem 17 éves vagy. Azt is, hogy bulizni akarsz. De nem hiszem el, hogy bulizni csak részegen lehet. -emelte fel a hangját a végére.
-Sajnálom!
-Sajnálni lehet is... Én nem vagyok a büntetések híve. De ha még egyszer nem akarom megtudni, hogy részeg voltál!
-Igen anya. Értem. Sajnálom!
-Még egy valami. Remélem semmi nem történt egyik fiúval sem, mert....
-Nem anya! -vágtam közbe- Dehogyis!
Bár a "semmi" nem egészen volt igaz...
-Akkor jó. Na én most lepihenek. Azt hiszem neked is azt kéne.
-Persze, mindjárt. -mondtam és hálát adtam az égnek, hogy ennyivel megúsztam.
Megcsörrent anya telefonja.
-Biztos téged keresnek. -nyújtotta oda a telefont nem túl kedvesen. Ezzel fel is ment a szobájába.
Leültem a konyhaasztalhoz.
-Háló.
-Szia! Liam vagyok. Csak még egy valamit szeretnék elmondani. Remélem ezúttal semmi nem szakít félbe.
-Mondjad. -hebegtem, mert kissé meglepődtem, hogy ő hív.
-Csak szeretném jóvátenni a tegnap éjjelt. Megengeded?
-Jóvátenni?
-Igen. Belemész vagy nem?
-De nem értem mit szeretnél.
-Csak ne legyen programod a próba utánra. Ennyi. Na?
Több dolog játszódott le egyszerre a fejemben.
Először is: Hogy mit ért a "jóvátétel" alatt.
Másodszor: Hogy mit mondjak neki.
És a legfontosabb harmadszor: Milyen szándékból akar elhívni engem "jóvátenni az éjjelt".
-Hahó Mia! Itt vagy?
-Persze, igen.
-Most igen itt vagy, vagy igen eljössz?
-Mindkettő. -mondtam gondolkozás nélkül.
Furcsa zajokat hallottam a háttérből.
-Remek, akkor holnap találkozunk.
-Persze. Szia!
-Szia!
Ledobtam a telefont a konyhaasztalra.
Felálltam, és felrobogtam a szobámba.
Lefeküdtem az ágyamra, és szinte azonnal elnyomott az álom.

Mistakes 3

Igyekeztem ezt a részt izgalmasra csinálni. Remélem sikerült. Jó olvasást. :)


-Szia Mia! -halottam Liam hangját.
-Liam? -mintha nem tudnám...
-Igen. Csak szeretnék bocsánatot kérni a fiúk nevében... -mondta
-Bocsi kicsi Mia! -halottam Louis hangját is.
-Szóval, akkor látunk holnap? -folytatta Liam.
-Khmm... azt hiszem igen. -mondtam.
-Akkor holnap. -mondta Liam. -Szia.
-Szia. -mondtam, és ledobtam a telefont az ágyamra.
Miért ő hívott, ha bocsánatot akartak kérni? Ezt most nem igazán értettem, de nem is nagyon akartam most ezen rágódni...
Fogtam magam és elvonultam a fürdőbe lefürödni. Vagy negyed órán keresztül engedtem magamra a meleg vizet. Most jólesett, habár nem szerettem sokat vacakolni a zuhanyzóban.
Amint kijöttem, azonnal bebújtam az ágyba, és nem akartam gondolni semmire, így hamar elaludtam.

-Mia!!! -hallottam fél füllel az ordítást. -MIA!!! -majdnem kiestem az ágyból.
Apa rontott be a szobámba, semmi figyelmeztetés nélkül.
-Ideje készülődnöd! -mondta halkabban. -Édesanyád, mondta, hogy mindjárt elkésel.
-Mennyi az idő? -nyöszörögtem.
-Fél-tizenkettő.
-Mennyi? -ébredtem fel. Sohasem szoktam ilyen sokáig aludni.
Apa kiment a szobámból. Gyorsan kikászálódtam az ágyból, és felkaptam magamra egy farmert, és egy pólót amit gyorsan kikaptam a szekrényből. Igazából azt se tudom milyen pólót vettem ki.
Berohantam a fürdőbe, és valamit megpróbáltam kezdeni a hajammal, fogat mostam, és már száguldottam is le a konyhába, ahol csak oda köszöntem egy szia-t apának. Gondolom anya még ágyban lehetett.

Végigsöpörtem az utcákon, amíg oda nem értem a nagy épület elé. Gyorsan felmentem a lépcsőn, és jobbra fordulva a folyosóra, beestem a stúdió szobába. A fiúk felkapták a fejüket.
-Bocsi a késésért. -lihegtem.
-Semmmmi probléma. -mondta Louis.
-Nos akkor azt hiszem álljunk neki. -mondta, de még mindig alig kaptam levegőt.
-Inkább le kéne ülnöd egy kicsit nem gondolod? -mondta Niall.
-De.... köszi. -mondtam, és átengedte a helyét, én meg lehuppantam oda.
-Szóval, már nem haragszol a tegnapiért? -kérdezte Harry kicsit félve.
Igazából teljesen ki is ment a fejemből.
-Öhhm. Nem. Felejtsük el. -mondtam.

Belekezdtünk a munkába, megint csak el próbáltunk egy jó pár számot, nem sok belekötni valóm volt. Be kell vallani tehetségesek. Amint befejeztük, Harry felsóhajtott.
-Akkor áll még a mai? -kérdezte.
-Persze, ki nem hagynám. -mondta Zayn
Értetlen képet vágtam ezért Zayn el kezdte magyarázni.
-El megyünk ma egy klub-ba. Nem lenne kedved eljönni?
Végig gondoltam.
Nem szoktam bulikba járni. Főleg nem puccos klub-okba. Végül is, pár hónap, és tizenhét leszek. És nem vissza térő alkalom, hogy sztárokkal bulizzak.
-Öööö azt hiszem de szívesen. -mondtam vigyorogva.
-Remek 8-kor felszedünk jó? -mondta Louis.
-Oké. Én akkor megyek. -mondtam.
-Szia! -mondták egyszerre.

Hajj-aj. Anyának ezt nem lesz ilyen egyszerű beadnom.

-Megjöttem! -kiáltottam.
-Szia! -mondta anya a konyhából.
Összerezzentem, nem láttam.
-Hát te? Jobban vagy?
-Nem. Csak egy pohár vízért jöttem le. Nem vagyok valami fényesen.
-Ohh értem. Anya... -félve kezdtem bele, mert tényleg nem nagyon szoktam eljárni itthonról.
-Hmm? -nézett fel.
-Elhívtak a fiúk estére.... öhm bulizni.
-És? Nem akarsz menni?
-De. Csak elengedsz? -kérdeztem mert meglepett az előbbi válasza.
-Persze menjél csak. Érezd jól magad. Csak vigyázz magadra!
Azta! Nem éppen erre a reakcióra számítottam. Sőt!
-Tényleg? -kérdeztem, mert nem nagyon akartam el hinni.
-Persze, sose jársz el itthonról. Épp ideje. De Mia, tényleg! Kérlek vigyázz magadra!
-Rendben. -mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára, majd felszaladtam a szobámba.

Ránéztem az órára.6 óra. Bevonultam lezuhanyozni. Amikor kiszálltam, nem tudtam mit csináljak magammal. Nem tudtam milyen ruhát vegyek fel, hogy sminkeljem magam. Aztán úgy döntöttem, hogy kivasalom a hajam. Kihúztam a szemem, és tettem fel egy kis szempillaspirált. Aztán odasiettem a szekrényemhez. Nagyon eltanácstalanodtam. Leültem a földre, és gondolkoztam. Aztán összeszedtem magam. Felálltam, és kikaptam, egy fehér csőnadrágot, és egy fekete pánt nélküli toppot. Gondoltam ez még nem olyan kihívó.
Ránéztem az órára. Háromnegyed-nyolc. Mindjárt itt vannak. Bevallom őszintén izgultam. Nem sokszor mentem ilyen klub-okba. Na jó... sosem voltam még ilyen klub-ban. Leültem az ágyamra, és vártam.
Nyolc óra után öt perccel, csöngettek. Elindultam. Előtte még beköszöntem anyához. Lementem a lépcsőn, és kinyitottam az ajtót.
-Hűűű, nagyon csinos vagy. -jegyezte meg Harry. Én meg elpirultam, természetesen.
-Köszönöm. -mondtam.
Beszálltunk a kocsiba. Valahogy megint elfértünk abban a kocsiban... Azért kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy öt fiúval megyek bulizni.
Tíz perc néma kocsikázás után, megérkeztünk a klub-ba. Kiszálltunk a kocsiból, és beindultunk az épületbe.
Rögtön egy asztalhoz mentünk, és leültünk.
-Mit kérsz? -hangzott Zayn szájából.
-Hogy mit? -kérdeztem, mert egyrészt alig hallottam a zenétől, másrészt nem értettem mire gondol.
Csak legyintett és elindult a bár pult felé.
Később visszatért jó pár pohárral, és letette elénk. Koktélok voltak. Hát Mia Campbelle, hajrá.
Nem nagyon szoktam inni. De hát, legyen.
Azt hiszem további két pohárral találkoztam egy fél óra alatt. Egy kissé már a fejembe szállt...
-Jössz táncolni? -kérdezte Zayn.
-Persze!
Aztán kezemnél fogva elráncigált táncolni. Talán fél óráig lehettünk lent, amikor fölmentünk és még egy kicsit meg itattak. Aztán Harry vitt el táncolni, bár ő egy kicsit közvetlenebb volt. Megfogta a derekam és úgy táncoltunk.
Az egyetlen aki alig ivott az Louis volt, mondván valakinek haza kell vezetnie.
Harry-vel is már jó ideig lent voltunk, amikor Liam megkocogtatta a vállát Harry-nek és elkért tőle.
Az utolsó emlékem, hogy Niall a "Party rock anthem" -re shufflin'-ezik.

Hét ágra sütött a nap. Erre keltem. Na meg az iszonyatos fejfájásomra. Hunyorogva próbáltam kinyitni a szemem. Amikor félig már ki tudtam nyitni a szemem, valami nem volt rendben.
Az ágy amiben feküdtem, csöppet sem volt ismerős...

The Mischief 2

Bocsi, hogy eddig nem írtam, de valahogy nem tudtam fojtatni. :| Most megpróbáltam, de egy kicsit rövid lett, de remélem, hogy nem lett olyan szar...

Nem válaszoltam neki inkább lehajtottam a fejem a térdemre és onnan motyogtam:
-Anyám kifog nyírni ha nem érek haza időben.
-Miért nem hívod fel?
Igen, néha én is meglepődök primitív gondolkodásomon. Nekem miért nem jutott eszembe?
-Igazad van. -mondtam majd elkezdtem kotorászni a táskámban.
Sehol... megnéztem a zsebemben. Ott sincs...
-Nincs meg a mobilom! -mondtam ijedten.
Liam csak kérdőn nézett rám.
Aztán bevillant minden. Felpattantam a földről, és elkezdtem dörömbölni az ajtón.
-Fiúk, ha nem adjátok ide a mobilomat akkor...
-Akkor mi? -halottam a fiúk nevetését.
-Anyukám tíz hónap szobafogságra ítél majd így, ugye tudjátok? És garantálom, hogy nektek se lesz mit énekelnetek!
-Húúúú... -hallatszott a hang kintről. -Nem is tudtam, hogy ilyen lobbanékony valaki... -hallottam Harry hangját.
-Anyud most telefonált, és megkérdezte hol vagy.
Betelt a pohár.
-Most... azonnal... adjátok... vissza a telefonom! -tagoltam.
-Nyugi kicsi Mia -mondta Louis -Megmondtuk anyukádnak, hogy szeretnél még egy kicsit velünk maradni.-mondta két röhögő görcs között.
Hát én ezt nem hiszem el...
Odafordultam Liam-hez.
-Ja és Liam telefonja is nálunk van. -mondta Niall kint vigyorogva.
Remek...
Visszaültem mellé.
-Mindig ilyen idegesítőek? -tettem fel a kérdést.
-Többnyire. -mondta a kelleténél kicsit hangosabban.
Amire csak röhögés volt a válasz. Aztán... csönd lett. Úristen! Remélem nem hagytak itt minket.

Már vagy 5 perce ültünk ott csöndben. Nem tudtam mit mondhatnék neki.
-Mióta laksz Londonban? Csak mert hallottam, hogy az anyukád nem angol.
Felkaptam a fejem.
-Igen az anyukám magyar.... és amikor 8 éves voltam, akkor költöztünk ide.
-Akkor gondolom beszélsz magyarul.
-Igen anyukámmal mindig magyarul beszélek. -mondtam mosolyogva.
-Hiányzik neked valami onnan?
Meglepett kérdésével. Ezen azt hiszem még nem gondolkoztam.
-Nem is tudom... Volt egy hely, egy rét ahova mindig elvitt a nagypapám, még amikor ott éltünk. Mindig sötétedéskor vitt oda, mert onnan a naplemente gyönyörű volt...
Nem válaszolt, csak elgondolkozva bólogatott.
Zörgést halottam, és Zayn arca jelent meg az ajtóban, majd Louis ugrott be:
-Miújság galambjaim? -mondta vigyorgó arccal.
Odatrappoltam hozzá. Megálltam előtte kinyújtott kézzel. Nagy nehezen de leesett neki, és a kezembe nyomta a telefont.
Kimentem a stúdió szobából egy szó nélkül. Utánam jöttek.
-Nem érted a viccet! -szólt utánam Louis.
Na ezt nem kellett volna.
-Az neked vicc, hogy bezársz fél órára egy stúdió szobába?
Nem tudott válaszolni mert megcsörrent a telefonom.
-Mikor jössz haza? -halottam anya hangját.
-Mindjárt otthon vagyok.
-Na jól érezted magad a fiúkkal? -nem tudtam válaszolni, mert már folytatta is. -Tudod holnap is be kellene menned a stúdióba. Nem probléma kicsim?
-Ki van zárva!
-Kérlek! Tudod, hogy nem tudok bemenni.
-Anyaaa.... -nyújtottam a szót.
-Mi a baj? Hát nem jól érezted magad?
Úgy döntöttem, nem mondom el a történteket.
-De fantasztikusan. -szarkazmus lett az egyszerű kijelentésből. De anya nem vette észre.
-Akkor meg?
-Semmi. Mindjárt otthon vagyok. -azzal letettem a telefont.
Amikor felnéztem láttam, hogy mindenki engem néz.
Ügyet sem vetve rájuk elindultam kifelé. Féltem a sötétbe hazamenni, csakhogy inkább hazasétálok félve, mintsem még tíz percet egy légtérbe tölteni velük.
-Hé Mia! Mégis hova mész? -kérdezte Niall.
-Haza. Mégis hova mennék? -utánoztam.
-Ne vigyünk haza?
Na jó meggondoltam magam. Rosszabbul hangzik a sötét utca mint a kocsikázás.
-Na jó. -mondtam.

Beszálltunk a kocsiba. Minden nyugis volt... az második percig!
-Na és mégis mit csináltatok ott bent? -kérdezte Harry.
-Vártuk, hogy kiengedjetek minket... -vágtam rá.
-Hát Liam nem ezt vártam tőled. -mondta Harry
-Fogd már be Harry! -válaszolt Liam
Sóhajtottam, és lekönyököltem a térdemre.

Pár perc múlva már a házunk elé is értünk. De...
-Honnan tudtátok hogy itt lakom?
-Hahó! Anyukád is itt lakik nem de?
Még mindig durcásan kiszálltam a kocsiból, és becsaptam köszönés nélkül az ajtót.
-Hé! Holnap is találkozunk? -kérdezte Niall kihajolva az ablakon.
-Nem tudom. -vágtam rá, pedig nagyon is tudtam.
Legalább egy kicsi bűntudat legyen bennük...
Aztán besétáltam az ajtón. Felmentem a lépcsőn, és sietősen akartam elmenni anya szobája előtt, ha nem állít meg.
-Mia! Minden rendben volt?
Gyorsan elakartam kerülni a további kérdéseket...
-Persze minden rendben volt, de elfáradtam, szóval most megyek. -mondtam hadarva.
Azzal el is siettem a szobámba.
Levetődtem az ágyamra, és bekapcsoltam a gépemet.
Két perc alatt be is kapcsolt. Próbáltam lefoglalni magam valamivel, de rájöttem ez lehetetlen, úgyhogy azzal a  lendülettel ki is kapcsoltam.
Hátradőltem az ágyamon, de nem sokáig maradtam úgy, mert anya szólt:
-Mia kérlek gyere ide!
Fölpattantam és odamentem.
-Téged keresnek. -mondta fülig érő szájjal.
Fülemhez kaptam a telefont, és egy ismerős hangot halottam...