The Mischief 2

Bocsi, hogy eddig nem írtam, de valahogy nem tudtam fojtatni. :| Most megpróbáltam, de egy kicsit rövid lett, de remélem, hogy nem lett olyan szar...

Nem válaszoltam neki inkább lehajtottam a fejem a térdemre és onnan motyogtam:
-Anyám kifog nyírni ha nem érek haza időben.
-Miért nem hívod fel?
Igen, néha én is meglepődök primitív gondolkodásomon. Nekem miért nem jutott eszembe?
-Igazad van. -mondtam majd elkezdtem kotorászni a táskámban.
Sehol... megnéztem a zsebemben. Ott sincs...
-Nincs meg a mobilom! -mondtam ijedten.
Liam csak kérdőn nézett rám.
Aztán bevillant minden. Felpattantam a földről, és elkezdtem dörömbölni az ajtón.
-Fiúk, ha nem adjátok ide a mobilomat akkor...
-Akkor mi? -halottam a fiúk nevetését.
-Anyukám tíz hónap szobafogságra ítél majd így, ugye tudjátok? És garantálom, hogy nektek se lesz mit énekelnetek!
-Húúúú... -hallatszott a hang kintről. -Nem is tudtam, hogy ilyen lobbanékony valaki... -hallottam Harry hangját.
-Anyud most telefonált, és megkérdezte hol vagy.
Betelt a pohár.
-Most... azonnal... adjátok... vissza a telefonom! -tagoltam.
-Nyugi kicsi Mia -mondta Louis -Megmondtuk anyukádnak, hogy szeretnél még egy kicsit velünk maradni.-mondta két röhögő görcs között.
Hát én ezt nem hiszem el...
Odafordultam Liam-hez.
-Ja és Liam telefonja is nálunk van. -mondta Niall kint vigyorogva.
Remek...
Visszaültem mellé.
-Mindig ilyen idegesítőek? -tettem fel a kérdést.
-Többnyire. -mondta a kelleténél kicsit hangosabban.
Amire csak röhögés volt a válasz. Aztán... csönd lett. Úristen! Remélem nem hagytak itt minket.

Már vagy 5 perce ültünk ott csöndben. Nem tudtam mit mondhatnék neki.
-Mióta laksz Londonban? Csak mert hallottam, hogy az anyukád nem angol.
Felkaptam a fejem.
-Igen az anyukám magyar.... és amikor 8 éves voltam, akkor költöztünk ide.
-Akkor gondolom beszélsz magyarul.
-Igen anyukámmal mindig magyarul beszélek. -mondtam mosolyogva.
-Hiányzik neked valami onnan?
Meglepett kérdésével. Ezen azt hiszem még nem gondolkoztam.
-Nem is tudom... Volt egy hely, egy rét ahova mindig elvitt a nagypapám, még amikor ott éltünk. Mindig sötétedéskor vitt oda, mert onnan a naplemente gyönyörű volt...
Nem válaszolt, csak elgondolkozva bólogatott.
Zörgést halottam, és Zayn arca jelent meg az ajtóban, majd Louis ugrott be:
-Miújság galambjaim? -mondta vigyorgó arccal.
Odatrappoltam hozzá. Megálltam előtte kinyújtott kézzel. Nagy nehezen de leesett neki, és a kezembe nyomta a telefont.
Kimentem a stúdió szobából egy szó nélkül. Utánam jöttek.
-Nem érted a viccet! -szólt utánam Louis.
Na ezt nem kellett volna.
-Az neked vicc, hogy bezársz fél órára egy stúdió szobába?
Nem tudott válaszolni mert megcsörrent a telefonom.
-Mikor jössz haza? -halottam anya hangját.
-Mindjárt otthon vagyok.
-Na jól érezted magad a fiúkkal? -nem tudtam válaszolni, mert már folytatta is. -Tudod holnap is be kellene menned a stúdióba. Nem probléma kicsim?
-Ki van zárva!
-Kérlek! Tudod, hogy nem tudok bemenni.
-Anyaaa.... -nyújtottam a szót.
-Mi a baj? Hát nem jól érezted magad?
Úgy döntöttem, nem mondom el a történteket.
-De fantasztikusan. -szarkazmus lett az egyszerű kijelentésből. De anya nem vette észre.
-Akkor meg?
-Semmi. Mindjárt otthon vagyok. -azzal letettem a telefont.
Amikor felnéztem láttam, hogy mindenki engem néz.
Ügyet sem vetve rájuk elindultam kifelé. Féltem a sötétbe hazamenni, csakhogy inkább hazasétálok félve, mintsem még tíz percet egy légtérbe tölteni velük.
-Hé Mia! Mégis hova mész? -kérdezte Niall.
-Haza. Mégis hova mennék? -utánoztam.
-Ne vigyünk haza?
Na jó meggondoltam magam. Rosszabbul hangzik a sötét utca mint a kocsikázás.
-Na jó. -mondtam.

Beszálltunk a kocsiba. Minden nyugis volt... az második percig!
-Na és mégis mit csináltatok ott bent? -kérdezte Harry.
-Vártuk, hogy kiengedjetek minket... -vágtam rá.
-Hát Liam nem ezt vártam tőled. -mondta Harry
-Fogd már be Harry! -válaszolt Liam
Sóhajtottam, és lekönyököltem a térdemre.

Pár perc múlva már a házunk elé is értünk. De...
-Honnan tudtátok hogy itt lakom?
-Hahó! Anyukád is itt lakik nem de?
Még mindig durcásan kiszálltam a kocsiból, és becsaptam köszönés nélkül az ajtót.
-Hé! Holnap is találkozunk? -kérdezte Niall kihajolva az ablakon.
-Nem tudom. -vágtam rá, pedig nagyon is tudtam.
Legalább egy kicsi bűntudat legyen bennük...
Aztán besétáltam az ajtón. Felmentem a lépcsőn, és sietősen akartam elmenni anya szobája előtt, ha nem állít meg.
-Mia! Minden rendben volt?
Gyorsan elakartam kerülni a további kérdéseket...
-Persze minden rendben volt, de elfáradtam, szóval most megyek. -mondtam hadarva.
Azzal el is siettem a szobámba.
Levetődtem az ágyamra, és bekapcsoltam a gépemet.
Két perc alatt be is kapcsolt. Próbáltam lefoglalni magam valamivel, de rájöttem ez lehetetlen, úgyhogy azzal a  lendülettel ki is kapcsoltam.
Hátradőltem az ágyamon, de nem sokáig maradtam úgy, mert anya szólt:
-Mia kérlek gyere ide!
Fölpattantam és odamentem.
-Téged keresnek. -mondta fülig érő szájjal.
Fülemhez kaptam a telefont, és egy ismerős hangot halottam...