Misfortune or not? 6

Egy új dolog: bevezettem a 'tetszik, nem tetszik' gombokat. Kevés a komment ezért gondoltam aki nem akar komit írni, annak csak egy gombnyomás, és visszajelzést küldhet nekem. :) Használjátok bátran!

Kezdett kínossá válni a csönd. Megköszörültem a torkom, és elindultam abba az irányba amerre az előbb ment Liam. Ahogy hallottam, megfordult és ő is elindult. Nem sokkal beért engem, és együtt mentünk tovább. Öt perc múlva már kint is voltunk az erdőből, és már láttam Liam kocsiját.
Beszálltunk a kocsiba, és Liam elindította azt. A kocsi felmorajlott, de abba is hagyta. Ránéztem Liamre. Újra elforgatta a kulcsot. A kocsi megint felmorajlott, de megint csönd lett utána.
-Mi a szar? -mondta mérgesen Liam.
-Mi az? -kérdeztem csodálkozva
-Nem indul a kocsi. -kiszállt a kocsiból, és előre ment a motorháztetőhöz.
Én is kiszálltam, és odamentem mellé.
Megállt a kocsi előtt, és csak csóválta a fejét.
-Mi az? -kérdeztem megint.
-Égve hagytam a lámpát.
-És? -bevallom, nem nagyon értek a kocsikhoz. Tudom, hogy gurulnak, és kész.
-Lemerült az aksi.
-Ohhh. -mintha értettem volna.
-Nem fog elindulni a kocsi. -segített ki.
-Mi? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Esetleg nem tudod megkérni apukádat, hogy jöjjön értünk vagy valami?
-De persze. -mondtam, és nyúltam a telefonomért a táskámba. -Basszus! Otthon hagytam.
-Nem tudod a számát fejből? -kapta elő a telefonját.
-Miért nem hívod fel Louist vagy Harryt? -kérdeztem csodálkozva.
-Hát mert.... csak mert.... ööö apukádat egyszerűbb lenne.
-Mégis miért? Az is lehet, hogy még dolgozik.
-Remek.
-Akkor inkább itt ragadunk minthogy felhívd Louist vagy Harryt?
-Nem dehogy. -mondta lehajtott fejjel. -Biztos nem tudod apukád számát fejből?
-Van egy olyan érzésem, hogy nem akarod felhívni Harryéket. -ültem fel a motorháztetőre.
-Mi? Dehogyis... csak...
-Csak mi?
-Na jó! Igazad van... -támaszkodott félkezével a kocsihoz.
-Miért? Összevesztetek?
-Nem dehogyis!
-Akkor?
-Csak.... csak... Nem tudják, hogy veled vagyok.
Felhúztam a szemöldököm, és próbáltam megkeresni az arcát a sötétben.
-Miért nem mondtad el nekik? -kérdeztem csodálkozva.
-Nem mindegy? -mondta meglehetősen bunkón.
-Bocs, hogy meg mertem szólalni! -pattantam le a kocsiról.
-Várj! Kérlek ne haragudj! Csak kínos ez nekem.
-Mégis miért?
-Tudod Harry miatt. -eszembe jutottak meglehetősen kellemetlen szavai. -Nem akartam, hogy tudja elhoztalak ide, meg a srácok is csak cukkoltak volna.
-Mivel? -vigyorogtam.
Zavarba jött. Még a sötétben is látszott rajta. Ujjait idegesen járatta a motorháztetőn.
-Hááát... azzal, hogy randizunk...
-Miért nem? -kérdeztem még mindig vigyorogva.
Felemelte fejét, és rám nézett. Közelebb lépett hozzám.
Válasza csak egy mosoly volt.
Kirázott a hideg.
-Kezd elég hideg lenni, be kéne ülnünk a kocsiba, felhívom Louisékat.
Elindultam az ajtó felé, miközben dörzsöltem a karom. Nagyon hideg volt.
Puhát éreztem magamon. Hátra fordultam. Liam rám terítette a pulcsiját.
-Nem fogsz fázni? -kérdeztem tőle.
-Nem dehogy. -mosolygott. -Ülj be. Felhívom Louisékat. Egy perc.
-Rendben. -beszálltam a kocsiba.
Elhelyezkedtem az ülésen, és körül néztem a kocsiban. Egy csokipapír itt, egy félpár cipő ott. Egy átlagos pasi-kocsi. Elfordultam, hogy kinézzek az ablakon, jóformán semmit sem láttam a sötétben. Megigazítottam magamon Liam pulcsiját. Ekkor csapott meg az az édes illat. Közelebb hajoltam, és beszívtam illatát. Ekkor Liam kiabálására lettem figyelmes:
-FÉL ÓRA? -ordította. -Akkor az még legalább egy óra. Louis könyörgöm siessetek! Jó, jó oké. Szia.
Elindult a kocsi felé. Hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
-Még kábé egy óra. -mondta durcásan.
-Hallottam. -nevettem el magam.
-Tényleg?
-Szerintem szegény őzikéket is felébresztetted álmukból. -vigyorogtam.
-Nem akartam. -mosolygott már ő is.
-Na és mit csináljunk amíg itt ragadtunk?
Ekkor eszembe jutott az a bizonyos első nap. Amikor találkoztunk. Ugyanezzel a kérdéssel állt elő amikor, a "drága" fiúk bezártak minket. Erre elmosolyodtam.
-Mi az? -kérdezte.
-Csak eszembe jutott az első nap, mikor találkoztunk.
-Ja igen. -nevetett idegesen.
Lerúgtam a cipőmet, és felhúztam a lábam az ülésre, és nekitámasztottam az állam a térdemnek.
-Te most tényleg beszélsz magyarul?
-Mi? -kaptam fel a fejem. -Mondtam már, hogy igen. Nyolc éves koromig ott éltem.
-Mondj valamit! -kérte.
-Mit? -jöttem zavarba.
-Köszönöm Liam ezt a csodás délutánt, nagyon jól éreztem magam! -mondta nevetve.
-Nem vagy te egy kicsit elszállva magadtól? -kérdeztem én is nevetve.
-Ééééén? Dehogy! Mondjad! -kérlelt tovább.
Sóhajtottam egyet és elismételtem amit mondott, csak magyarul.
-Öööö ez egy kicsit fura.
-Mindenki ezt mondja. -mosolyogtam. -Amúgy tényleg köszönöm, és tényleg jól éreztem magam.
-Örülök neki. -mosolygott.
És igen. Megint beállt a kínos csend.
-És... -szólaltunk meg egyszerre, amin mind a ketten el nevettük magunkat.
-Mondjad! -szólalt meg Liam.
-Nem te mondjad! -nevettem. Komolyan mondom mint a filmekben.
-Mennyi az idő? -kérdeztem végül.
-Kilenc lesz öt perc múlva. És hányadikos is vagy most?
-Tíz.
-És megy a suli?
-Öhhm most komolyan arról fogunk beszélgetni hányas vagyok matekból?
-Nem is ezt kérdeztem! -mondta durcásan.
-Csak majdnem. -mosolyogtam.
-Jól van! Akkor mond meg te miről beszéljünk.
-Van a telefonodon zene?
-Persze. -nyújtotta oda BlackBerry-jét.
Elkezdtem keresgetni a zenéi között.
-Ed Sheeran? -kérdeztem.
-Bírom. -vakarta meg tarkóját.
-Én is. -mosolyogtam. És megnyomtam a 'play'-t.
Elkezdett dobolni a lábával a zene ritmusára. Én meg dúdolgattam az ismerős dallamot.
Elkezdett énekelni rá, vagy 3 oktávval lejjebb. Én meg elnevettem magam, ahogyan játszotta a fejét, és átalakította a dalt. Elhúzta az utolsó szót, és hosszan kitartotta. Én meg már annyira nevettem, hogy alig kaptam levegőt. Eldőltem jobbra, minek következtében, már majdnem Liam ölében voltam. Megpróbáltam abba hagyni a nevetést, és felnéztem arcába.
Közelebb volt mint gondoltam volna. Alig pár centi volt közöttünk.
Liam közelebb hajolt, hogy azt a pár centi távolságot is áthidalja, és ajkait az enyémekre nyomta. Először lágyan csókolt, majd amikor észhez tértem, és visszacsókoltam mire ő belemosolygott a csókunkba. Közelebb húzódtam hozzá, és beletúrtam a hajába. Ő átfogta a derekam és közelebb húzott magához. Már szinte az ő ülésén ültem. Mintha olvasott volna a gondolataiban, derekamnál fogva áthúzott az ölébe, és úgy csókolt tovább.
Megszólalt a telefonja. Elvette a száját, bár arcunk még mindig nagyon közel volt egymáshoz.
-Igen? -szólt bele kissé ingerülten. -Oké. -sóhajtott. -Majd az első földes útra forduljatok be. Szia. -tette le a telefont.
-Mindjárt itt vannak. -sóhajtott Liam.
Bólintottam.
-Mit szólnál, ha a holnapi próba után is elvinnélek valahova? Csak egy kicsit máshova. -vigyorgott.
-Máshova?
-Igen.
-Ha nem lettem volna érthető: hova?
-Az maradjon titok.
-Már megint?
-Igen már megint. -tűrt hátra egy tincset, majd nyomott egy puszit a számra. -Jobb lesz ha kiszállunk Louisék bármelyik percben itt lehetnek.
-Oké. -próbáltam visszamászni a helyemre, de Liam megfogta a derekam, majd kinyitotta az ajtaját, és kilökött rajta.
Odasétáltunk megint a kocsi elejéhez, és nekidőltünk a motorháztetőnek.
-Meg is jöttek. -mutatott Liam az erős fényforrás felé.
Louis, Harry, és Niall szálltak ki a kocsiból.
-Szia....sztok. -szólt Niall.
-Sziasztok. -mondta Liam.
-Sziasztok! -mondtam én is.
-He... -nézett fel Harry. -Hát te?
-Hát én? -kérdeztem vissza.
Nem válaszolt csak megrázta a fejét.
-Mi a probléma? -kérdezte Louis.
-Lemerült az aksi.
-Felbikázzuk?
-Máshogy nem fog elindulni.
Félrehúzódtam, hogy tegyék a dolgukat.
Hozzákötöttek valami hosszú zsinórt vagy mit Liam és Louis kocsija közé. Aztán már csak néztem ahogy csinálják a dolgukat, mert nem nagyon értettem mi történik. Aztán kijelentették, hogy most már működnie kell.
-Menjetek előre. Én haza viszem Miát. Aztán jövök én is.
-Okééé. -húzta el a szót Louis.
Beszálltunk a kocsiba, és láss csodát! Elindult.
Egy csendes fél órán keresztül utaztunk, amikor Liam bekanyarodott az utcánka. Leparkolt a házunk előtt majd, leállította a kocsit.
-Háát. -nézett rám.
-Még egyszer köszönöm a mai napot!
-Nincs mit! -mosolygott.
-Hát akkor szia! -nyitottam ki az ajtót.
-Mia! -szólt utánam Liam.
Hirtelen visszafordultam, és az arca megint csak pár centire volt az enyémtől.
-Jóéjt! -mondta mosolyogva.
Meg sem bírtam mozdulni.
Lassan összeszedtem magam és kiléptem a kocsiból.
-Jó éjszakát! -suttogtam vissza.