The question 4

Meghoztam a 4. részt. :D Remélem tetszik! Komizzatok légyszi! :)) Jó olvasást! :)

Amikor körbenéztem horkolásra lettem figyelmes. Elnéztem jobbra. Liam feküdt mellettem. Liam?! Úristen! Kipattantam az ágyból, és magamra néztem. A tegnapi ruhám volt rajtam. Bár ez még nem nyugtatott meg teljesen.
Körülnéztem a nagy szobában. Jó puccos volt. Túlságosan drága cuccokkal.
Liam horkolása emelte ki a mondatom szarkasztikusságát.
Elindultam ki a nagyszobából, bár nem tudtam merre akarok menni. Talán csak el innen.
Amikor kiléptem az ajtón egy hosszú folyosót találtam magam előtt. Elindultam rajta. A végén a folyosó átnyúlt nappaliba, aminek a végén ott volt egy amerikai konyha.
Elindultam arra fele amikor megpillantottam Louis-t.
-Jó reggelt! -nézett rám félig felhúzott szemöldökkel.
-Öhhm szia!
Ekkor eszembe jutott anya. Előszedtem a telefonom. 17 nem fogadott hívás. Azt hiszem jobb lesz minél hamarabb haza kerülnöm... Gondolkodásomat Louis szakította félbe.
-Anyukád hívott engem. Megkérdezte hogy velünk vagy-e, és hogy miért nem mentél még haza.
Ami azt illeti ezt én is szeretném tudni...
Könyörgő arccal néztem rá. Nem is tudom mit vártam.
-Megmondtam neki, hogy kidőltél, és hogy jobb lenne ha itt maradnál nálunk, bár hogy őszinte legyek nem tudom hogyan vittünk volna haza.
-Nagyon szörnyű voltam? -kérdeztem vörös fejjel.
-Áhh nem... Csak egy picit...
Elmosolyodtam, bár a mosoly hamar lehervadt a számról, és a halántékomhoz kaptam. Iszonyatos volt ez a fejfájás.
Louis meglátta.
-Egy kávét? -kérdezte.
-Kérek, köszönöm! -mondtam nyúzott arccal.
-Foglalj helyet. -mutatott az asztal és a székek felé.
Leültem a legközelebbi székre.
Louis két csészével tért vissza és leült velem szemben. Elém tolta az egyiket.
-Köszi. -suttogtam.
Féltem megkérdezni tőle. Féltem szembe kerülni az igazsággal. De sokkal jobban féltem attól, hogy ha nem tudom meg mi történt tegnap.
Tehát nagy levegőt vettem, és belekezdtem a mondandómba.
-Louis...
-Hmmm?
-Mit... mit kerestem... mit kerestem Liam ágyában? -teljesen vörös fejemet az asztal-lapra szegeztem.
Elnevette magát.
-Valahol aludnod kellett. Nem? -mondta idegesen nevetgélve
-Szóval azt mondod nem történt semmi... semmi...
-Semmi olyasmi... tudtommal...-na köszönöm Louis ezzel most segítettél...
Bár egy kicsit azért megkönnyebbültem... De tudtam ez az ügy még közel sincs lezárva...
-Mi történt? Mármint tegnap...
Louis szürcsölt egyet a kávéból.
-Hát... Jóformán mind lerészegedtetek...
A fejemhez kaptam.
-Aztán elkezdtetek bulizni, táncolni... szóval jól éreztétek magatokat, csak egy kicsit sok volt a piából...
Éreztem, hogy valamit nem akar elmondani, vagy valamit kihagyott a történetből...
-Történt valami még...?
-Na jó. Te akartad tudni... Smároltatok Liam-mel. De ennyi egyszer megtörtént és kész...
Nem tudtam megszólalni. Jóformán miden kiesett a tegnap estéből, de arra gondoltam ilyenre azért csak emlékeznék...
Lesápadtam ültem ott. Hogy én... és Liam?
-Valami még? -félve kérdeztem meg.
-Háát... nos Harry egy kicsit hogy is mondjam... egy kicsit megártott neki az a sok alkohol... és hát... egy kicsit nyomult rád...
Jesszusom! Harry? Nem lehet igaz... Hogy lehettem ilyen? Ezt nem hiszem el... Azt hiszem most legszívesebben kirohantam volna a világból...
Ha ez nem lenne elég, Liam botorkált be szépen az étkezőbe...
-Jó reggelt. -nyöszörögte.
-Hahó! -mondta Louis.
Én még rá sem mertem nézni. Azt hiszem jobb lesz elhúzni a csíkot mielőtt bárki más felébredne... -jutott Harry az eszembe-
-Emlékszel valamire? -kérdezte Louis
-Csak kevésre... -nézett rám, miközben a szemét dörzsölte.
Majdnem a bőr is lesápadt az arcomról.
Liam lehuppant Louis mellé.
-Kávét? -kérdezte meg őt is.
-Kérek... -mondta, és szemét megint rám szegezte.
Én meg persze elpirultam, úgyhogy lehajtottam a fejemet, és megint az asztalt bámultam.
Louis letette a kávét Liam elé, és ellépett az asztaltól.
-Na én megyek megnézem az álomszuszékokat. -mondta, majd sietősen elindult a nagy folyosó felé.
Louis Tomlinson ezt még nagyon megkeserülöd!
Nem nagyon tudtam mit mondani.
Csöndben ültünk, amíg Liam meg nem törte a csöndet.
-Nézd! Én nagyon sajnálom... Én nem akartam semmi olyat amivel megbántalak vagy ilyesmi...
-Nem bántottál meg, szó sincs róla... -kezdtem magyarázkodásom amikor a csapat további két tagja jelent meg. Niall és Harry személyében.
Úgy gondoltam most van itt az ideje a távozásnak...
Fölpattantam a székről, és elindultam az ajtó felé. Anyának úgyis lesz mit magyaráznom...
-Már mész is? -kérdezte Niall.
-Igen azt hiszem jobb lesz ha most hazamegyek... -nyitottam ki az ajtót. -Sziasztok!
-Szia. -mondták egyszerre.
Amint kiléptem a házból, körülnéztem. Nem volt igazán ismerős a környék. Csak haza találok valahogy...
Már tíz perce botorkáltam de sehogy sem igazodtam el az utcák között. London ezen részét nem nagyon ismertem. Na jó... konkrétan azt sem tudtam hol vagyok.
Épp beakartam kanyarodni az egyik utcán, amikor:
-Hé! Nem is arra laksz.
Gyorsan hátrakaptam a fejem.
Liam? De mégis...
-Mit csinálsz itt? -kérdeztem csodálkozva.
-Tudtam, hogy úgyse találsz haza.
Ezt most nagyon nem akartam. Nem akartam most kettesben maradni vele. Nagyon kínosan éreztem magam.
Elindult előttem, de én csak álltam egy helyben.
-Nem jössz? -fordult vissza felém.
Nem válaszoltam csak megindultam felé.
Egy perc némaság után megszólalt.
-Szóval... ami tegnap történt... az...
-Semmi felejtsük el. -vágtam közbe. Nem akartam ezt hallgatni.
Lehajtotta a fejét.
-Akkor nem utálsz? -kérdezte még mindig lehajtott fejjel.
-Nem dehogy. Miért utálnálak?
Nem válaszolt.
Ekkor fényképezőgépek kattogását hallottam.
Liam felkapta a fejét.
-Gyorsan menjél oda! -lökött be egy régi ház mögé.
-Mi a...? -kezdtem.
-Shhh! -ordított rám.
Két perc gubbasztás után...
-Figyelj. Én nem kísérhetlek haza mert biztos, hogy akkor újra elkapnak. Menj végig ezen az utcán -mutatott mutató ujjával kifele- az utca végén fordulj jobbra, és onnan már haza találsz. Én vissza megyek valahogy.
-Oké. -tápászkodtam fel a földről. -Akkor holnap találkozunk.
-Persze. -tette fel a kapucniát. -Akkor szia!
-Szia!
Elindultam arra amerre Liam magyarázta. Tényleg, ahogy kiértem az utcából ismerős hely fogadott. Innentől már én is hazataláltam.

Hála az égnek apa nem volt otthon. Viszont anyával szembe találtam magam a konyhában.
-Jó napot kislányom!
Húú nem hangzik túl jól...
-Mégis miért nem találtál haza éjjel?
-Öhhmm... Nos egy kicsit...
-Nézd kislányom! Én elhiszem, hogy majdnem 17 éves vagy. Azt is, hogy bulizni akarsz. De nem hiszem el, hogy bulizni csak részegen lehet. -emelte fel a hangját a végére.
-Sajnálom!
-Sajnálni lehet is... Én nem vagyok a büntetések híve. De ha még egyszer nem akarom megtudni, hogy részeg voltál!
-Igen anya. Értem. Sajnálom!
-Még egy valami. Remélem semmi nem történt egyik fiúval sem, mert....
-Nem anya! -vágtam közbe- Dehogyis!
Bár a "semmi" nem egészen volt igaz...
-Akkor jó. Na én most lepihenek. Azt hiszem neked is azt kéne.
-Persze, mindjárt. -mondtam és hálát adtam az égnek, hogy ennyivel megúsztam.
Megcsörrent anya telefonja.
-Biztos téged keresnek. -nyújtotta oda a telefont nem túl kedvesen. Ezzel fel is ment a szobájába.
Leültem a konyhaasztalhoz.
-Háló.
-Szia! Liam vagyok. Csak még egy valamit szeretnék elmondani. Remélem ezúttal semmi nem szakít félbe.
-Mondjad. -hebegtem, mert kissé meglepődtem, hogy ő hív.
-Csak szeretném jóvátenni a tegnap éjjelt. Megengeded?
-Jóvátenni?
-Igen. Belemész vagy nem?
-De nem értem mit szeretnél.
-Csak ne legyen programod a próba utánra. Ennyi. Na?
Több dolog játszódott le egyszerre a fejemben.
Először is: Hogy mit ért a "jóvátétel" alatt.
Másodszor: Hogy mit mondjak neki.
És a legfontosabb harmadszor: Milyen szándékból akar elhívni engem "jóvátenni az éjjelt".
-Hahó Mia! Itt vagy?
-Persze, igen.
-Most igen itt vagy, vagy igen eljössz?
-Mindkettő. -mondtam gondolkozás nélkül.
Furcsa zajokat hallottam a háttérből.
-Remek, akkor holnap találkozunk.
-Persze. Szia!
-Szia!
Ledobtam a telefont a konyhaasztalra.
Felálltam, és felrobogtam a szobámba.
Lefeküdtem az ágyamra, és szinte azonnal elnyomott az álom.