Trouble 7

Nos háát... ez a rész érdekesre sikerült... Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :D

Félkómásan keltem ki ma is az ágyból. Oda csoszogtam a szekrényemhez, hogy ki vegyem belőle a ruhámat. Lecammogtam a lépcsőn, odaköszöntem apának egy: "szia"-t. De még arra sem vettem a fáradtságot, hogy megreggelizzek. Kivettem a szekrényből egy müzliszeletet, két perc alatt lenyomtam, és már indultam is a stúdió felé.
Már ismerős volt az út, szóval csak az ösztöneim után mentem, alig figyeltem az útra. Akár tíz elefánt is elfuthatott volna előttem, észre se vettem volna.
Felbaktattam a lépcsőn, ami a széles folyosóra vezetett. Elsétáltam a végére és beléptem a szobába... ahol nem volt senki. Ránéztem az órámra. Kerek egy órával korábban értem ide megbeszéltnél.
Akkor ebből levonhatunk egy kicsit, mert a fiúk mindig előbb érnek ide.
Leültem egy fotelbe a szobában. Hihetetlen, hogy két perce vagyok itt és már unom magam. Körbe néztem a szobában, amikor megakadt a szemem egy gitáron.
Odasétáltam, majd leültem vele egy székre.
Volt egy dal amit még nem fejeztem be. Ez volt a megfelelő pillanat erre.
Előszedtem a zsebemből a papírt, amin a dalszöveg volt. Mindig a zsebemben hordom a befejezetlen dalaimat, hogy ha eszembe jut valami akkor azonnal letudjam írni.
Lassan, de biztosan haladtam a dallal. Már körülbelül fél órája szenvedtem vele. Ránéztem a gyűrött lapra és újból elkezdtem énekelni a számot előröl.
Amikor ahhoz a sorhoz értem ahol abba hagytam, lehajtottam fejem mert megint nem tudtam hogyan fejezzem be. Ekkor tapsolást hallottam a hátam mögött. Mi a fene?
Hátra néztem és mind az öten ott álltak és mint az óvodások, tapsoltak.
-Szép dal. -jegyezte meg Zayn.
-Szép gitár! -vetette oda sértődötten Niall, és kikapta kezemből azt.
Arrébb ment vele és letörölgette "szeme fényét".
Liam jött oda mellém, és odasúgta nekem:
-Végre hallottam.
Én meg elpirultam, mivel a dal róla szólt. Bár remélem ezt ő nem fedezte fel. Ha tegnap délután se jutott eszébe akkor ma sem fog.
-Öhhhmm nektek is sziasztok! -próbáltam játszani a sértődöttet.
-Hellóóóka. -szólt oda Louis. -Mi újság veled? Jót aludtál? -röhögött.
-Persze. -vetettem oda, természetesen.
-Ki kér kávét? -pattant fel Harry.
-Nekem hozhatsz. -mondta Zayn.
Azzal ki is viharzott a szobából.
Értetlenül néztek össze a fiúk.
-Azt a dalt te írtad? -kérdezte Louis.
-Igen. -mondtam szégyenlősen.
-Elénekelhetjük?
-De hát ez csak egy szólamra van írva. -mondtam csodálkozva.
-Hát akkor osszuk fel öt részre.
-Az nem úgy működik! -vetettem ellenne.
-Jajj ne viccelj már!!!
-De hát még kész sincs!
-Én nem úgy hallottam...
-De Louis...
-Kérlek!!! -nézett rém kölyök kutya szemekkel.
-Csak egy éneklés semmi több. -mondta Liam.
-Jólvan, jólvan!!! -mondtam.
Előkaptam a papírt, és átnézegettem a sorokat. Előkaptam egy ceruzát, és bejelölgettem a részeket a fiúknak. Mindegyiknek volt szólója, és együtt énekelték a refrént. A legegyszerűbb megoldás.
-Itt van Zayn. -nyújtotta oda a kávét Harry. Majd a sajátjába is beleszürcsölt.
-Harry változott a felállás felénekeljük Mia számát.
-Oké. -rántotta meg a vállát.
-Le kéne fénymásolni. -mondtam a papírra mutogatva.
-Le szaladok a portára. -mondta Niall majd kitépte a kezemből a lapot, és már itt sem volt.
-Itt van. -lihegte két perccel később, és nyújtotta oda nekem az eredeti példányt.
-Oké akkor Liam kezdi.-mondtam.
Liam besétált a stúdiószobába.
Niall ment be utána és a kezébe kapta gitárját, hogy azzal kísérje, mivel nem volt zenénk alá.
Liam csak körülbelül ötször énekelte fel a részét, mivel nem volt idő többre. Aztán minden fiú bement egyenként.
A refrént hagytuk utoljára amikor mind az öten bementek a stúdióba. Ekkor már én kísértem őket gitárral. Örültem, hogy ezt nem komolyan veszik, mert nem volt zenei alapunk. Bár nagyon illett a számhoz az egy szál gitár.
Hosszú ideig elhúzódott, az egész. Még össze is vágtuk. Elment rá az egész délután, úgyhogy ma nem is próbáltunk. Ezt jobb lesz ha anya nem tudja meg.
-Na akkor végeztünk mára? -kérdezte Louis.
-Persze, de anyunak egy szót se!
-Oké. -vigyorogtak.
-Na akkor mehetünk? -fordult hozzám Liam.
-Igen, de mit akarsz? Nem vagyok sehogy felöltözve.
-Nagyon csinos vagy így.
Elpirultam.
-Khhmm. -köszörülte meg a torkát Louis. -Ti akkor most... randiztok?
Liammel egymásra néztünk, majd egyszerre szólaltunk meg:
-Igen.
-Wow. -csak ennyit mondott Louis.
-Na akkor menjünk.
-Várj Liam! -fogta meg a karját Louis. -Beszélhetnénk? Csak egy perc.
-Előre mész? Itt a kocsikulcs. -nyújtotta oda Liam.
-Persze.
Lebaktattam a kocsihoz. Kinyitottam, és beültem az anyósülésre. Mit akarhat Louis Liamtől?
Pár perc múlva már lent is volt.
-Mit akart Louis? -kérdeztem.
-Semmi különöset.
-Ez is titok?
-Csak azt, hogy hova megyünk. -nevetett.
-Szóval most már csak én nem tudom?
-Lényegében, elég sokan nem tudják hova megyünk. -kacsintott.
Válaszom mindössze egy sóhaj volt.
Nem kocsiztunk sokat, vagy hét percet, de már Liam le is parkolt egy étterem előtt. Gondolhattam volna. Kiszálltunk a kocsiból és gyorsan bementünk az étterembe. Nem is akármilyen étterem volt. Hanem inkább puccos étterem.
-Miért nem hagytad, hogy felöltözzek normálisan? -kérdeztem mérgesen.
-Mondom, hogy jó vagy így. -vigyorgott.
Megforgottam a szemem.
-Asztal foglalás volt, Roberts névre.
-Tessék követni. -mondta a pincér.
Felkísért minket az emeletre, ahol egy asztal volt megterítve, ami egy elkülönített részben volt.
-Foglaljanak helyet, az étlap itt van hamarosan vissza jövök felvenni a rendelést.
-Köszönjük! -mondta Liam.
Leültünk az asztalhoz. Amint a pincér halló távolságon kívül volt odafordultam hozzá.
-Roberts? -kérdeztem mosolyogva.
-Túl hamar kiszivárgott volna, hogy itt leszek.
-Értem. Ez a hely pedig gyönyörű.
-Örülök, hogy tetszik.
Nem sokkal később belépett a pincér, és felvette a rendelést.

Épp az utolsó falatot ettem a főételből, amikor Liam megszólalt.
-Nézd én nagyon jól érzem magam veled. -megdörzsölte a tarkóját, zavarban volt. -És arra gondoltam, hogy megismételhetnénk ezt. Mit szólsz hozzá.
-Örömmel. -mosolyogtam.
Átnyúlt az asztalon, megsimította a kezem, majd megfogta, és kihúzott az asztal mögül. Odahúzott magához. Ujjait az enyémekbe kulcsolta, majd ajkát az enyémekhez nyomta. Beletúrtam hajába, míg ő kezét végig csúsztatta az oldalamon. Kellemes borzongás futott végig rajtam. Átkarolta a derekam, és ha ez lehetséges még közelebb húzott magához. Újra összekulcsoltam a kezünket, majd ajkaink elváltak egymástól. De arcunk még mindig nagyon közel volt egymáshoz.
-Elmegyek a mosdóba. -suttogtam.
-Siess! -simított végig arcomon.
Elindultam ki a folyosóra melynek a végén volt, a WC.
Amikor közelebb értem egy alakot láttam magam előtt. Lassan megfordult.
-Harry?! Mit keresel te itt?
Rám nézett  majd elkezdett közeledni felém, melynek hatására elkezdett a falhoz tolni. Egyre közelebb jött, és én a kezemet a mellkasára tettem, hogy eltoljam magamtól.
-Harry kérlek hagyj békén! -mondtam a kelleténél hangosabban.
-Mia? -jött ki Liam. -Harry? Te meg mi a jó büdös francot keresel itt? -futott oda Liam majd Harryt a mellkasénál fogva arrébb lökte.
-Neked mindig az kell ami másé? -kiabált Liam.
Normális esetben kikértem volna magamnak, hogy kitárgyiasítottak, de jelen esetben meg sem bírtam szólalni.                    
-Hmmm? -kérdezte egyre ingerültebben Liam.
Végre cselekvésre szántam el magam, és a két fiú közé ugrottam. Liam mellkasára tettem a kezem.
-Nincs semmi baj. -mondtam.
-Mi az, hogy nincs semmi baj? -kiabálta.
-Liam azt akarod, hogy ez a balhé kitudódjon? Tudod az milyen következményekkel járna? -kérdeztem komolyan.
-Igazad van. -eresztette le a karját Liam.
-De nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod Styles!
-Liam!!! -mondtam hangosan most már én is.
-Nem Mia ezt nem ússza meg ennyivel.
-Oké. Szóval ennyit jelent neked az, amit mondok? Akkor jobb lesz ha most elmegyek.
-Ne haragudj kérlek! Mia!!!
Már a lépcső alján jártam, amikor kifutottam az étteremből, hogy fogjak egy taxit.
Amikor a taxi leparkolt a házunk előtt, odanyújtottam a sofőrnek a pénzt, és kipattantam a kocsiból.
Felfutottam a szobámba. És ledőltem az ágyamra. Nagyon rosszul éreztem magam.
Előkaptam a telefonom, amit miután kiléptem az étteremből lenémítottam. Ránéztem a kijelzőre, és hét nem fogadott hívást jelzett.
Mind Liam volt.
Megint megcsörrent a telefonom, de ezúttal fel is vettem.
-Haló?
-Mia! Kérlek ne haragudj annyira sajnálom.
-Nincs kedvem beszélni Liam.
-De... -és itt letettem a telefont.
Nem vágytam másra csak jól kialudni magam, és hogy elfelejtsem a mai napot.
Ledőltem az ágyamra ruhástul, és lehunytam a szemem. Nem sok idő telt el így, de valaki kopogott az ajtómon.
-Szia. -köszönt be anya.
-Szia.
-Hogy sikerült a randi?
-Szörnyen.
-Mi történt?
-Összevesztem Liamel.
-És nem kért bocsánatot?
-De, de...
-Mi de?
-Semmi...
-Szerintem, aki ennyiszer kér bocsánatot az meg bánta. -simogatta meg az arcom anya.
Majd felállt, és kiment a szobámból, amikor egy arcot láttam az ajtó nyíláson.
-Bejöhetek? -kérdezte Liam.
Hirtelen felültem az ágyon.
-Hát te? -kérdeztem csodálkozva.
-Csak bocsánatot akarok kérni... még egyszer. -jött oda az ágyamhoz.
-Felejtsük el. -mondtam.
-Tényleg? Hát ez könnyebben ment mint ahogy gondoltam.
Elmosolyodtam, majd felálltam, és odamentem hozzá.
-Én kérek bocsánatot. Lecsaptam a telefont...
-Nem dehogyis! Ne kérj bocsánatot.
A nyakába ugrottam. Nem bírtam tovább. Kezeimet jó szorosan a nyaka köré kulcsoltam. Ő meg átkarolta a derekam, és jó szorosan magához szorított.
Hihetetlen, hogy ezt az embert akit, most magamhoz szorítok, mert szükségem van erre, alig egy hete ismerem. Nem értettem ezt a dolgot, de egyet tudtam.
Szükségem van rá. Bármennyire is ismeretlen számomra...